Rólunk

Számunkra a sütés-főzés nem csak az ételek elkészítését jelenti. Mindíg odafigyeltünk arra, hogy válogatott hozzávalókból, a recepteket egyéni fantáziánk, ízlésünk szerint alakítva a legfinomabb ételeket tálaljuk az asztalra.

Sok-sok évvel ezelőtt, amikor még pedagógusként éltem a hétköznapokat, szinte az egész napot az iskolában töltöttem. Imádtam a gyerekeket, s a munkámat, de be kell vallani, hogy ez a rajongás a családra szánt időt megtizedelte. Ebből következik, hogy a sütés-főzés nem tartozott a gyakran végzett tevékenységeim közé. Később vezető lettem egy közoktatási intézményben, ahol szerettem volna elérni, hogy az ott tanuló gyerekek a rendelkezésre álló szerény anyagi keretekhez mérten a legegészségesebb étrend alapján étkezzenek. Sok-sok reform-ötletemet az akkori vezető szakácsom valószínűleg megelégelhette, mert a következő szavakkal reagálta le egyik “bogarasnak” ítélt kívánságomat: “Az igazgató nő azt sem tudja, hogy melyik a lábas meg a fazék….” 🙂 S valóban, bár meg tudtam különböztetni ezt a két főzőalkalmatosságot, de a sütés-főzés rejtelmeiben kevéssé voltam jártas…

Egy bizonyos idő elteltével “pályaelhagyó” pedagógus, vállalkozó, s nagycsaládos lettem. Ezen változások folyományaként a sütés-főzésben kezdtem kiélni kreatív igényeimet. Akkor határoztam el, hogy összegyüjtöm az elkészített étkek receptejit, s ha egyszer majd megöregszem, kiadok egy szakácskönyvet. Ezt a címet gondoltam akkor: Egy focistafeleség hétköznapjai…. vagy valami ilyesmi. Gyűjtöttem a fotókat, recepteket.

Most érkezett el az idő… Az idő előre haladtával ma már nem szakácskönyvet szeretnék kiadni, hanem érzéseket, élményeket, recepteket , video-recepteket homoros formában megosztani. Ezért született ez a blog.

Számunkra a sütés-főzés nem csak az ételek elkészítését jelenti. Mindíg odafigyeltünk arra, hogy válogatott hozzávalókból, a recepteket egyéni fantáziánk, ízlésünk szerint alakítva a legfinomabb ételeket tálaljuk az asztalra. A készételek díszítésére, az esztétikus tálalásra nagy hangsúlyt fektetünk. Néha egyedül főzök, sokszor Papával együtt, de az unokák is gyakran segítenek. Szórakoztató, áttekinthető és közérthető video-receptjeink segítségével szeretnénk ezen az oldalon ízelítőt adni, s ösztönözni mindenkit arra, hogy receptjeink felhasználásával újabbnál újabb ételvariációkat alkosson.

Ha valamely alapanyag, vagy eszköz, gép hiányzik a konyhából, nálunk a vásárlás is elindítható. Amazon partnerként előre is köszönjük a vásárlásokat!

Hirdetések